Oldal kiválasztása

Hogyan motiváljak?

Horváth Márta

Többször hallom vezetői panaszként, hogy a csoportból egy-két ember, rosszabb esetben az egész csapat alulmotivált.

A munkatársak folyton csak panaszkodnak, hogy ennyi pénzért, ilyen munkakörülmények között, ilyen vezetés mellett…

Ilyenkor teszi fel a kezét a kevésbé felkészült vezető, mintegy kifogásként: Az embereket csak a pénzzel lehet motiválni, fizetést pedig nem emelhetek, az nincs.

Igaz-e, hogy csak a pénz motivál bennünket?

Tegyük fel magunknak a kérdést: Mikor érzem jól magam a munkahelyen? Milyen körülmények voltak, amikor jól éreztem magam a bőrömben az adott munkahelyemen? Biztos vagyok benne, hogy nem a fizetés fog először az eszünkbe jutni.

Sokkal inkább ilyenekre emlékszünk: kikérték a véleményemet, fontos volt az, amit én mondtam, sokat fejlődtem, lehetőségem volt számomra kihívást jelentő feladattal is megbirkóznom, önállóan dönthettem bizonyos dolgokban, nagyon jó volt a csapat, a problémámmal bátran fordulhattam a vezetőmhöz, segítséget kaptam, ha szükségem volt rá, biztonságban éreztem magam.

Valószínű, hogy a mi munkatársainkat is hasonlók motiválják. Egyiket ez, a másikat más. De elsősorban nem a fizetés.

Hogy pontosan mi, azt pedig kérdezzük meg. Beszélgessünk erről, akár négyszemközt, akár egy értekezlet keretén belül. Hogyan tudnánk érdekesebbé, izgalmasabbá tenni a feladatainkat? Ötleteljünk közösen, s hogy ezt vezetőként miként hasznosítjuk, az már csak rajtunk múlik.

Az eredmény pedig biztosan nem marad el, ráadásul a munkahelyi légkör is sokkal jobb lesz.

Mert a csapat csodákra képes!

Szívesen küldenék Neked hasznos, de ingyenes információkat emailben. Tájékoztatnálak a friss cikkeimről, és két ajándékot is mellékelek hozzá.

A delegálás, mint a legsokoldalúbb vezetői eszköz

Az egyik ajándékom, egy 14 oldalas PDF dokumentum arról szól, hogy akár vezetőként, akár beosztottként fontos tudnunk, mikor és hogyan válhat mindkettőnk javára, ha bevonjuk a másikat a saját feladatainkba.

A lámpaláz kezelése

A másik ajándékom a gyakori félelmünk, a rettegett lámpaláz kezelésében segít. Ebből a 12 oldalas PDF dokumentumból lépésről lépésre megtudhatod, hogy miként tarthatod kontroll alatt a lámpalázat, és miként fordíthatod előnyödre.

Share This