Oldal kiválasztása

Miért nem delegálunk?

Horváth Márta

Amikor szűknek tűnik a 24 óra, és az eltervezett feladatainknak soha sem érünk a végére, akkor eszünkbe jut néha, hogy talán más is be tudna segíteni az elvégzendőkbe, esetleg delegálhatnánk a tennivalóinkból.

Azután rögtön el is hessegetjük a kósza gondolatot, mert többfajta kifogást is gyártunk magunknak, akarva vagy akaratlanul.

Ilyeneket:

  • Nincs kinek delegálnom, nekem nincsenek beosztottjaim.
  • Ezt én tudom a legjobban, csak én értek hozzá.
  • Delegáltam már, aztán hibás volt, kezdhettem elölről az egészet.
  • Mire elmagyarázom, hogy mit és hogyan, én már meg is csinálom, és akkor legalább olyan lesz, amilyennek „lennie kell”.
  • Ez egy összetett dolog, az összefüggéseket csak én látom, az én fejemben van egyben az egész.
  • Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk.
  • Ezt nem delegálom, mert ezt szeretem csinálni, és legalább legyen valami jó nekem is!

Így aztán marad minden a régiben, a 24 óra továbbra sem lesz hosszabb, és feltehetően a teendőink listája sem lesz rövidebb.

Pedig a kifogásaink csak ürügyként szolgálnak ahhoz, hogy miért is nem változtatunk azon, amit amúgy megtehetnénk – a saját érdekünkben.

De vajon mit mondana ezekre a kifogásokra kisördög a fejünkben, amit meg is hallgatnánk?

  • Nincs kinek delegálnom, nekem nincsenek beosztottjaim.

Ha nincs is beosztottunk, de a munkánk egymásra épül, és a tevékenységünkhöz illeszkedő területen bizonyosan van valaki, akit megkérhetnénk időnként. Amit természetesen majd meg is köszönünk a végén.

  • Ezt én tudom a legjobban, csak én értek hozzá.

Ez lehet, de elképzelhető, hogy ha nem is az egészet, de egy egyszerűbb részét más is meg tudja csinálni.

  • Delegáltam már, aztán hibás volt, kezdhettem elölről az egészet.

Elképzelhető, hogy eddig nem a legalkalmasabbnak delegáltunk, vagy éppen elfelejtettünk elmondani a feladathoz tartozó valamelyik fontos tudnivalót, és nem is ellenőriztük, hogy ugyanúgy értelmezi-e a feladatot a munkatárs, mint amit szerettünk volna átadni.  (lásd: A delegálás csapdái)

  • Mire elmagyarázom, hogy mit és hogyan kell, én már meg is csinálom, és akkor legalább olyan lesz, amilyennek „lennie kell”.

Sokszor a saját helyettesíthetőségünk érdekében egyébként is meg kell tennünk, hogy „képbe hozzuk” a másikat. (lásd: Delegálás szabadság előtt)

  • Ez egy összetett dolog, az összefüggéseket csak én látom, az én fejemben van egyben az egész.

Ez igaz lehet, és nem is könnyű, de ha a feladattal kapcsolatos célt pontosan kommunikáljuk, akkor a másik is látni fogja a lényeges összefüggést. De bármely részfeladat kiadása is segítséget jelenthet, ha az nem igényel összetett kompetenciát. (lásd: Delegálás és a nézőpontváltás)

  • Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk.

Hibát elkövetni asszertív jogunk, de a hibát ki is lehet javítani, ebből lehet tanulni. Az ellenőrzés egyébként is a delegáló kötelessége.

  • Ezt nem delegálom, mert ezt szeretem csinálni, és legalább legyen valami jó nekem is!

Jogosnak tűnik első hallásra, de jó kis csapda is! Pedig még az is lehet, hogy a másik ráadásul még jobban (másképp) is csinálná. Mi meg addig a többi feladattal foglalkozhatnánk. (lásd: Szeretem, nem szeretem feladatok a hatékonyságunkban)

Jól delegálni nem könnyű.

Pedig sokszor a hétköznapokban kérésként, de szabadság előtt bizonyosan megtesszük.

Ha ráadásul vezetők vagyunk, akkor pedig sokoldalú eszközként  (lásd: Delegálás a vezetők titkos fegyvere) a delegálással fejlesztjük és motiváljuk is  a munkatársainkat.

Szívesen küldenék Neked hasznos, de ingyenes információkat emailben. Tájékoztatnálak a friss cikkeimről, és két ajándékot is mellékelek hozzá.

A delegálás, mint a legsokoldalúbb vezetői eszköz

Az egyik ajándékom, egy 14 oldalas PDF dokumentum arról szól, hogy akár vezetőként, akár beosztottként fontos tudnunk, mikor és hogyan válhat mindkettőnk javára, ha bevonjuk a másikat a saját feladatainkba.

A lámpaláz kezelése

A másik ajándékom a gyakori félelmünk, a rettegett lámpaláz kezelésében segít. Ebből a 12 oldalas PDF dokumentumból lépésről lépésre megtudhatod, hogy miként tarthatod kontroll alatt a lámpalázat, és miként fordíthatod előnyödre.

Share This